kapubanner for mobile

Operaház: több személyi juttatást fizettek ki, mint kellett volna

A Magyar Állami Operaház jogalap nélkül fizetett ki több, mint 75 millió forintot, eddig hat vezetőtől váltak meg. A szabálytalanságokra a szemtember óta dolgozó bizottság átvilágítása derített fényt, tudta meg a Metropol.

images

Vizsgálóbizottságot állított fel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, miután tudomást szerzett a Magyar Állami Operaház működésében tapasztalható visszásságokról. A szakemberek megállapították, hogy nem voltak megbízhatóak az intézmény 2007-re, illetve 2008-ra vonatkozó költségvetési beszámolói és több, mint 75 millió forintot jogalap nélkül fizettek ki. A személyi juttatásokat nem az engedélyezett létszámkerethez igazították.

Az is elképzelhető a lap értesülése szerint, hogy a bizottság munkája alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálatot indít, amely munkajogi vagy polgárjogi következményekkel is járhat.

Eddig hat vezetőtől váltak meg, köztük Vass Lajos főigazgatótól.

Metropol
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek