Orbán egymillió új munkahelyet teremtene tíz év alatt
A Fidesz új egyezséget ajánl az üzleti élet szereplőinek, amelynek eredményeképpen tíz év alatt egymillió új legális munkahely jöhet létre; erről Orbán Viktor pártelnök beszélt újságíróknak, miután kedden tárgyalt a "Megállapodást a jövőnkért" kiáltványt aláíró gazdasági szervezetek képviselőivel.
A pártelnök az MTI-nek azt mondta, hogy a Fidesz elutasítja a megszorítás politikáját, és a növekedés politikáját állítja középpontba. Kérdésre válaszolva kijelentette: a gazdasági növekedés megindulásához az kell, hogy a jelenlegi kormány távozzon, "minél hamarabb, annál jobb". Orbán Viktortól azt is megkérdezték, esett-e szó a korábban zárt körben tett, de azóta kiszivárgott beszédének egyes részleteiről, így a nagyberuházásokról, a nyugdíjak ügyéről és a szociális kérdésekről. A pártelnök erre azt mondta, ezek a kérdések is előkerültek, de nem ezek álltak a középpontban. Mint mondta, Magyarországon a versenyképességet ösztönözni akaró gazdaságpolitika nem kerülhet összetűzésbe a nyugdíjasok szociális biztonságával, ezért a nyugdíjak reálértékét meg kell tartani. A nagyberuházások kapcsán Orbán Viktor kijelentette: minden beruházásra szükség van, de csak értelmes és az ország érdekeit szolgáló árakon.
A szociális kérdésekről a pártelnök azt mondta, hogy az egészségügyi és az oktatási alapellátás, valamint a közigazgatás és a közbiztonság megszervezése állami feladat, ezt az állam nem háríthatja át a piaci élet szereplőire. A megbeszélés után Parragh László,a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy a szakképzés területén minden politikai erő részvételével létrejövő konszenzus pár éven belül meghozhatja az eredményt a munkahelyteremtésben.
A "Megállapodást a jövőnként" kiáltványt aláíró 22 szervezet - köztük az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Befektetői Tanács, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Agrárkamara - képviselője korábban már konzultált Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, az MSZP elnökével, szerdán pedig Dávid Ibolyával, az MDF elnökével folytatnak megbeszélést. A 2006 áprilisában több napilapban közzétett kiáltványban kisebb és hatékonyabb államot, régiós elven működő önkormányzati rendszert, versenyképesebb, átláthatóbb és egyszerűbb adórendszert és szolgáltató egészségügyet szorgalmaztak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- 469 új munkahely jöhet: az EU rábólintott a Hankook óriásberuházására 3 napja
- Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára 4 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 4 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 7 napja
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 1 hete
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 1 hete
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 1 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?