kapubanner for mobile

Orbánék 30 milliárdból szépítik a statisztikát a választások előtt

A munkaerő-piaci statisztikákra legnagyobb hatással jelenleg a közfoglalkoztatás van. A választások előtt pedig közvetlenül beveti a kormány a téli közfoglalkoztatást is, mellyel amellett, hogy a munkaerőpiacon nehezebb helyzetben lévő állástalanokon segítenek, a kampányidőszakban is jól jöhetnek az impozáns statisztikák.

Bár nem tisztünk a politikával foglalkozni, a jövőre esedékes választások tükrében nem minden esetben lehet egy-egy gazdasági esemény/változás alkalmával teljesen elvonatkoztatni tőle, és külön kezelni. Így van ez a jövő évi foglalkoztatáspolitika esetén is.

Az már nem újdonság, hogy a második Orbán-kormány kiemelt szerepet szánt a közfoglalkoztatásnak az első perctől kezdve. A 2011-ben nyilvánosságra hozott Nemzeti Munkatervben ugyanis egy három pilléres rendszert hoztak létre. Első pillér a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés ösztönzése (ezt a Munkahelyvédelmi Akcióterv segíti az idei év eleje óta), a második pillér a szociális gazdaság, a harmadik pedig a közfoglalkoztatás volt. A munkaterv egyébként a 10 év alatt egymillió új munkahely céljának megvalósítását hivatott támogatni.

Bár a cikkünk témája nem a Nemzeti Munkaterv és a valóság összehasonlítása, arra mindenképpen érdemes kitérni, hogy az új munkahelyek viszonylatában leginkább csak az állam által befolyásolható közmunka alakulása áll összhangban a tervekkel. A versenyszférában 2012-re 15 ezres, 2013-ra pedig 23 ezres új munkahely-bővüléssel számoltak, a valóságot azonban az alábbi grafikonunk jól szemlélteti. 2012-ben közel 138 ezer új munkahely jött létre állami támogatás igénybevétele nélkül, ami 30 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbitól.

A jövő évi tervekre visszatérve, bár a Nemzeti Munkatervben a kormány 2014-re már alacsonyabb közfoglalkoztatás-bővüléssel számolna, a korábbi évekhez hasonlóan ez marad Orbánék csodafegyvere. A költségvetés tervezete szerint ugyanis a 2014. évi célkitűzés, hogy a Start-munkaprogram keretében mintegy 250-300 ezer ember elhelyezkedjen a munka világában (a 2013-as terv 250 ezer főről szólt). Minderre pedig 183,8 milliárd forintot szánnak, ami az idei előirányzatnál 30 milliárd forinttal több. A kiadásnövekedést a téli közfoglalkoztatás beindítása indokolja, mely 2013. november 1. és 2014. április 30. közötti időszakban, valamint 2014. év végén fog zajlani.

Lépjen előre, legyen jobb vezető! Tíz alkalomból álló tréningsorozatot indítunk középvezetőknek és vállalkozóknak - Jelentkezzen most!
Ahogy azt az mfor.hu a program bejelentésekor már levezette, ennek köszönhetően jócskán javul majd a téli időszak munkanélküliségi és foglalkoztatottsági statisztikája. Ebben az időszakban eddig ugyanis rendre negatív rekordokat döntögetnek a munkanélküliségi számok, mivel a szezonális mezőgazdasági és építőipari munkák kifutnak, és a közmunka-programok is végetérnek. Amellett, hogy a munkanélkülieknek kínál munkalehetőséget és jelent jövedelemforrást a téli közfoglalkoztatás, a kormánypárt hasznára is válik a "feljavított" statisztika. Ráadásul, ha a téli hónapok adatait a kormányváltás évében jellemző számokkal vetik össze, jókora eltéréseket tudnak a kormányzás sikerének elkönyvelni.

Arról azonban, hogy mit is takar majd pontosan a téli közfoglalkoztatás, eddig nem sok információt kaptunk, ám a költségvetési tervezet egyik fejezete erre is kitér. Eszerint "a téli közfoglalkoztatás keretében a kistérségi Startmunka mintaprogramok programelemeiben dolgozó közfoglalkoztatottak téli továbbfoglalkoztatása, szociális segítők téli közfoglalkoztatása (idősgondozás), valamint hagyományos önkormányzati, hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás valósulhat meg".

Székely Sarolta
mfor.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk