kapubanner for mobile

Óriási az érdeklődés a Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő program iránt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hatalmas az érdeklődés a kormány 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, az előzetes regisztrációk száma január 15-ig meghaladta az 5600-at - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházási aktivitását, termelési kapacitás bővítését és magasabb hozzáadott értékű termékek gyártását célzó programról tudható volt, hogy az abban foglalt vissza nem térítendő támogatás lehetősége megmozgatja majd a hazai vállalkozói közösséget, bíztunk abban, hogy sok vállalkozás tervez beruházást idén - mondta a közleményben Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és a technológiáért felelős államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: a cél az, hogy a rendelkezésre álló forrás a leghatékonyabban hasznosuljon, ezért a támogatandó projektek egy objektív, előzetesen meghirdetett pontrendszer alapján kerülnek értékelésre.

Azért, hogy valóban a legígéretesebb fejlesztések közül kerülhessenek ki a támogatásban részesülő projektek, a NGM és a programelem lebonyolítását végző Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) úgy határozott, hogy az előzetesen meghirdetett kikötéssel szemben a pályázati keretösszeg 200 százalékát kitevő összeg meghaladásakor sem zárul le automatikusan a pályázati kérelmek befogadása - tette hozzá.

A tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy minden olyan pályázati kérelmet befogad majd a rendszer, ahol az előregisztrációt és az előzetes adatfeltöltést az érintett vállalkozás 2025. január 17-én, péntek 17 óráig sikeresen és hiánytalanul elvégezte.

Erről a pályázati űrlap végén az "adatellenőrzés" funkciógomb megnyomásával tudnak megbizonyosodni a pályázók, emellett a hibátlan és sikeres feltöltésről rendszerüzenetet is kapnak az érintett cégek.

Csütörtökön és pénteken az MGFÜ megerősített ügyfélszolgálattal segíti a feltételek teljesítésében az előfeltöltésben elakadt pályázókat, illetve a módosított felhívás is kikerül a vali.hu oldalra - hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

A feltételeknek eleget tevő vállalkozások a pályázataikat 2025. január 22-én 10 és 16 óra között nyújthatják majd be. Ezt követően az MGFÜ az előzetesen meghatározott feltételrendszer alapján valamennyi határidőben benyújtott pályázatot egyenként értékelni fog.

A támogatásra jogosultak köre az elért pontszám alapján, transzparensen kerül meghatározásra.

A ponthatárt olyan szinten rögzítik, amely alapján a rendelkezésre álló 48 milliárd forintos támogatási keretösszeg hiánytalanul kiosztható a nyertes vállalkozások számára. Így biztosítható, hogy valóban a legjobb, a gazdaság növekedését és a vállalkozások méretugrását leginkább segítő ötletek, fejlesztések kapnak majd támogatást - fejtette ki az államtitkár a közleményben.

 

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek