Összefogás a cukorgyárért, mely családok ezreinek jelenthet munkát
Szinte országos együttműködés indult a tervek szerint a kapuvári lengyár helyén létesülő új cukorgyár elindításához, mely több ezer családnak adhatna munkát - írja a Magyar Hírlap.
Már több mint ötven termelő nyilatkozott arról, hogy szövetkezetbe kíván tömörülni, s felajánlották az általuk hasznosított összesen ezerötszáz hektárnyi termőterületet a rábaközi cukorgyár ellátására.
A termelők azért döntöttek a cukorgyár létrehozása mellett, mert a térségben egykor nagy hagyománya volt a cukorrépa-termesztésnek, csak Kapuvár környékén öt-hatszáz hektárról takarították be a növényt. A gazdák szerint a kormány érdeke is a gyár létesítése, miután az új kabinet a magyar ipar és mezőgazdaság segítségével több százezer munkahely megteremtését tűzte zászlajára. Márpedig a kapuvári cukorgyár több ezer családnak adhatna munkát, s a terv megvalósításához szinte már csak az engedélyek és a szükséges források hiányoznak.
Magyar Hírlap

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?