Összefogott Európa és Latin-Amerika a hatékony pályakövetésért
A latin-amerikai pályakövetés rendszerét vizsgálta az Educatio Kht. Felsőoktatási Műhely című kiadványa. A vizsgált Grauda-Projekt célja - amelyben tíz európai és tíz latin-amerikai egyetem vesz részt -, hogy a különböző pályakövetési módszereket és elemzéseket összehangolják, és az eredményeket szisztematizálják, majd publikálják.
A projektet az Európai Bizottság támogatja a Colombus program keretében, a koordinátor szerepet a mexikói Instituto Tecnológico y de Estudios Superiores de Monterrey tölti be.
A projekt célja a módszer egységesítésén és az eredmények szisztematizálásán, valamint megjelentetésén túl, hogy azok számára az intézmények számára is vonzóvá tegye a programot, amelyek eddig nem vettek részt a munkálatokban. Ezzel ugyanis a kutatások számát és a rendelkezésre álló adatok mennyiségét is növelni tudják, így téve még hatékonyabbá a projektet.
A program meghatározott céljai, hogy megteremtsék az informatikai támogatás alapjait, az eredményeket online publikálják, a kutatáshoz szükséges módszertani kézikönyvet kidolgozzák, és a programban részt vevő intézményvezetőket, technikai szakembereket tréningeken tovább képezzék. Mindez egy hosszú távú együttműködésként kívánja felhívni a döntéshozók figyelmét a felsőoktatás és a munkaerőpiac egymásra utaltságára, valamint kapcsolatuk vizsgálatának jelentőségére.
A programban Európából két német, két spanyol, három francia, két olasz és egy portugál intézmény vesz részt. A latin-amerikai országok közül két mexikói, két argentin, egy chilei, egy guatemalai, egy brazil, egy kolumbiai és két perui intézmény csatlakozott a programhoz.
A kutatás során a módszertani alapelvek kidolgozása után angol és spanyol nyelven kutatási kézikönyvet adtak ki - a Graduate Follow-Up Instruments and Recommendations Manual program honlapjáról) letölthető a kutatás.
Edupress.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek