Ötszáz dolgozónak fizettek feketén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLebukott az a vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik. Volt olyan alkalmazott, aki a saját autójára irreálisan magas költségtérítésként vette fel a különbözetet, mások egyszerűen zsebbe kapták a pénzt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett közlemény szerint adócsalással, a számvitel rendjének megsértésével és magánokirat-hamisítással gyanúsítják egy cégcsoport 11 képviselőjét, illetve alkalmazottját. A vagyonvédelmi társaságok mintegy ötszáz főt alkalmaztak munka- vagy megbízási szerződéssel, de gyakorlatilag senki nem annyit és annyiért dolgozott, mint azt a cégvezetők a hatóságoknál bejelentették.
Miközben papíron 4-6 órás munkaidőben minimálbérért foglalkoztatták a cégek munkatársait, a valóságban volt, aki havonta 320 órát is dolgozott hivatalos bére többszöröséért. A dolgozók egy része saját autójára vett fel költségtérítést irreális távolságokra, mintha naponta több száz kilométert tennének meg, mások mindenféle elszámolás nélkül kapták meg a pluszpénzt. A szabálytalan kifizetések után be nem vallott adó- és járulékterhek elérik az 50 millió forintot.
A NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénzügyi nyomozói több mint ötszáz embert hallgattak ki, hogy kiderüljenek a részletek. Egyebek mellett arra is fény derült, hogy mind a négy cég hátterében ugyanaz a személy áll. A nyomozás befejezése után az ügyet a nyomozók vádemelési javaslattal továbbították a Székesfehérvári Városi Ügyészségre.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?