kapubanner for mobile

Ötvenmilliós válságkezelés Békéscsabán

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A békéscsabai önkormányzat 50 millió forintos alapot hozott létre a mikro-, a kis- és középvállalkozások támogatására - közölte Vantara Gyula, a város polgármestere kedden.

A békéscsabai önkormányzati alapból pályázat útján támogatják a mikro-, kis- és középvállalkozásokat egyenként ötszázezer-egymillió forint erejéig. A pályázók például plusz egy fő munkahelyteremtésre, infrastruktúra-fejlesztésre, számítógép-vásárlásra és a pályázatírás költségeinek fedezésére nyújthatnak be támogatási igényt, vissza nem térítendő támogatásként.

Az önkormányzat segíteni kívánja azokat a kisvállalkozásokat is, amelyeknek az adóköteles jövedelme nem éri el az évi egymillió forintot. A tervek szerint ezeknek a vállalkozóknak a következő esztendő január elsejétől nem kell majd iparűzési adót fizetniük. A polgármester számításai szerint ez az intézkedés mintegy 2500 vállalkozást érint Békéscsabán. Az önkormányzat ugyanakkor nem tervezi, hogy adóemelést hajt végre 2009-ben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek