kapubanner for mobile

Óvodai csoportok szűnnek meg egy miskolci óvodákban az óvónőhiány miatt

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke szerint a helyzet tragikus.

A miskolci óvodákban 14 óvodai csoporttal kevesebb működik majd idén szeptembertől - írja a Népszava. A Miskolc polgármesteri hivatal közleménye szerint ennekegyik oka a gyereklétszám csökkenése, a másik pedig az egyre nagyobb pedagógushiány.  Racionalizálják a csoportok létszámát, miután miután egyes helyeken 16-18, máshol 26-29 fős gyereklétszámmal működnek. A közlemény szerint az óvónőhiány miatt ez a továbbiakban nem lesz fenntartható. Szeptembertől 24 óvodapedagógus, egy pedagógiai asszisztens és négy dajka nyugdíjazása várható, 14-en pedig egyéb okok miatt esnek ki a rendszerből.

"A helyzet tragikus. Egyre több kolléga éri el a nyugdíjkorhatárt, miközben alig van utánpótlás, a fiatalok számára nem vonzó ez a pálya" - nyilatkozta a Népszavának a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) elnöke, Fábián Katalin. Mint mondta, évek óta jelzik a problémát a kormányzatnak.

Idén 2200-an, jelentkeztek óvodapedagógus szakra, feleannyian, mint öt évvel korábban. Fábián Katalin szerint a szakemberhiány legfőbb oka az alacsony fizetés, de nem vonzó a munkaterhek növekedése, a túl sok adminisztratív teher és a gyakori túlórázás sem. A MOE tavaly készített felmérése szerint a válaszadók majdnem kétharmada azt válaszolta, van betöltetlen álláshely abban az intézményben, ahol dolgozik.. A legtöbb helyen pedagógiai asszisztens pótolja az óvónő helyettesítését, valamint túlórákkal és a csoportok összevonásával oldják meg a hiányt. A felmérés eredményeit elküldték  az Emberi Erőforrások Minisztériumának is, ahonnan azt a választ kapták, hogy nem foglalkoznak vele, mert nem reprezentatív. 

"Ha a kormány időhúzás helyett megállapodott volna a pedagógus szakszervezetekkel, talán nem jutottunk volna el oda, hogy az önkormányzatoknak óvodai csoportokat kelljen összevonni a pedagógushiány miatt" - mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

 

Népszava

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek