kapubanner for mobile

Pályázat a rugalmas foglalkoztatásért

Pályázatot írtak ki a munka és a magánélet összehangolását lehetővé tévő rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatásának növelése, valamint a munkavállalók és munkáltatók alkalmazkodóképességének növelése érdekében. A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2014. december 31.

A konstrukció kétkörös felhívás keretében valósul meg.

Az első kör (A komponens) keretében a felhívás célja a rugalmas/családbarát átvilágítást lefolytató szolgáltatók kiválasztása, melyek a végrehajtás során a vállalkozások átvilágítását ingyenesen elvégzik, és számukra a rugalmas foglalkoztatás növelése érdekében átszervezési tervet készítenek és nyomon követik e tervek megvalósítását.

A második kör (B komponens) keretében az átvilágított vállalkozások támogatást igényelhetnek az átszervezési terv alapján a rugalmas foglalkoztatást elősegítő szervezeti, személyügyi és egyéb intézkedések megvalósítására.

A "B" komponens esetében csak azon vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek az A komponens keretében átvilágításra kerülnek!

A programra rendelkezésre álló összesen keret 4 milliárd Ft, melyből az első kör (A komponens) forrása 1 milliárd Ft, a második kör (B komponens) forrása 3 milliárd Ft.

A felhívás keretében 8-15, a második körös felhívás keretében 200-500 nyertes támogatási kérelem támogatására kerülhet sor az előzetes tervek szerint.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be a rugalmas munkaszervezés, valamint a munka és a magánélet összehangolása területén referenciákkal igazolható tapasztalattal bíró:

- önállóan kettős könyvvitelt vezetőgazdasági társaságok (beleértve a non profit gazdasági társaságokat)

- legfeljebb 5 fős konzorciumok, amelyek tagjai lehetnek: vállalkozások, non-profit és egyéb nem nyereség érdekelt szervezetek

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • Vállalkozások kiválasztása és átvilágítása: az átvilágításra kerülőmunkáltatók kiválasztása, mentorállása, szervezeti szükségletfelmérés a rugalmas foglalkoztatási formák potenciáljának felmérésére, a vállalkozásokkal az együttműködési keretek rögzítése, működési mód áttekintése, diagnózis és fejlesztési javaslatok megfogalmazása (Az átvilágítási és kapcsolódó tevékenységeket ingyenesen kell nyújtani a vállalkozások részére!);
  • Projektmenedzsment és együttműködés a nyertes szervezetekkel
  • Műhelyfoglalkozások, rendezvények szervezése és lebonyolítása
  • Tájékoztatás, nyilvánosság

    A támogatás formája: Állami támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás

    A támogatás mértéke, összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 Ft, maximum 350.000.000 Ft. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 százaléka.

    A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2014. december 31.

    A pályázati felhívás és mellékletei elérhetők: palyazatok.org weblapról.

    Orientpress
    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek