Pályázat vállalati kutatóhelyek megőrzésére
A vállalati kutatóhelyek megtartására olyan pályázatot írtak ki, amely azt a célt szolgálja, hogy a hazai vállalkozások a válság időszakában is finanszírozni tudják fejlesztéseiket - mondta Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnökhelyettese.
Azt a helyzetet igyekeznek elkerülni, hogy a forráshiány miatt az ipari kutatóintézetek, illetve az akadémiai, egyetemi kutatóhelyek nehéz helyzetbe kerüljenek - közölte az Ipari, Tudományos, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesülete (IPE) által rendezett konzultáción a szakember. Az IPE egy, az Innováció - válságmenedzselés" címmel megjelent tanulmánya szerint az innovációt a kormányzati munka meghatározó tényezőjévé kell tenni.
Magyarországon jelenleg 210 ipari park van, az ott foglalkoztatott dolgozók száma meghaladja a 200 ezer főt. Az IPE minden támogatást megad ahhoz, hogy ezek a parkok a lehető legeredményesebben küzdhessenek a válság ellen. Az ipari parkok az elmúlt 15 évben munkahely-telepítésben, munkahelymegőrzésben kiemelten sikeresek voltak, megfelelő gazdaságpolitikai döntésekkel sokat tehetnek a gazdasági válság időtartamának és mélységének csökkentéséért - vélik az IPE szakértői.
Magyarországon jelenleg 210 ipari park van, az ott foglalkoztatott dolgozók száma meghaladja a 200 ezer főt. Az IPE minden támogatást megad ahhoz, hogy ezek a parkok a lehető legeredményesebben küzdhessenek a válság ellen. Az ipari parkok az elmúlt 15 évben munkahely-telepítésben, munkahelymegőrzésben kiemelten sikeresek voltak, megfelelő gazdaságpolitikai döntésekkel sokat tehetnek a gazdasági válság időtartamának és mélységének csökkentéséért - vélik az IPE szakértői.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?