Pályázni kell a közalkalmazotti jogviszonyért
A közalkalmazotti álláshelyeket 2008. január 1-jétől csak pályázat alapján lehet betölteni - a 2007 nyarán született közalkalmazotti törvény módosításnak ez a szabálya csak ekkortól lép hatályba.
A törvénymódosítás kimondja, hogy 2008-tól csak olyan közalkalmazottat lehet kinevezni, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázatban - többek közt - meg kell jelölni a betöltendő munkakört, a lényeges feladatokat, a benyújtandó iratokat, valamint a pályázat benyújtásának feltételeit és elbírálásának határidejét is.
Internetre is felkerülnek
A pályázati felhívást a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán kell közzétenni. Emellett a pályázati felhívást a kiíró a saját internetes oldalán is köteles megjelentetni. Amennyiben önkormányzat a közalkalmazotti állás meghirdetője, úgy annak a helyben szokásos módon (például a hirdetőtábláján) is közé kell tennie a pályázati felhívást.
A pályázat benyújtásának határideje legkorábban a közzétételtől számított tizenöt nap lehet. A benyújtott pályázat tartalma - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel. A közalkalmazott felmentése esetén a felmentési idő legalább hatvan nap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg.
Emelkedett az illetmény
A közalkalmazotti törvény 2007 végéig mellékletben közölte a fizetési osztályok első fizetési fokozataihoz rendelt bért, valamint a magasabb fizetési fokozatok szorzószámait. A jövőben ezt az éves költségvetési törvény állapítja meg. Erről a jövő évi költségvetést megalapozó törvény rendelkezik, amely ennek szellemében módosította a közalkalmazotti törvényt.
A 2008. évi költségvetés például a legalacsonyabb "A" fizetési osztály 1. fokozatához rendelt havi illetményt 62.500 forintról 69.000 forintra, míg a legmagasabb "J" fizetési osztálynál 151.800 forintról 154.500 forintra emelte. A fizetési fokozatok szorzószámai úgy változtak, hogy az alacsonyabb fokozatokhoz valamivel kisebb, míg a magasabbakhoz kicsivel nagyobb szorzók tartoznak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?