kapubanner for mobile

Parragh befagyasztaná a minimálbért

Parragh László szerint a gazdasági válságra való tekintettel fel kellene függeszteni a tervezett minimálbér-emelést.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erről Nyíregyházán beszélt újságíróknak egy gazdasági fórum előtt szerdán. Úgy vélte, a vállalkozásoknak jobb lenne, ha a válság okozta nehéz helyzetben egyelőre maradna a jelenlegi 71.500 forintos minimálbér.

Hozzátette: 2000 elején is iparágakat, például a könnyűipart "térdeltette le" az akkori emelés, s így lenne most is a kritikus helyzetben lévő ágazatoknál. Parragh László szerint a garantált bérminimum, a szakmunkás minimálbér emelése sem időszerű, mert jelentős többletterheket róna a vállalkozásokra.

Emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások mozgástere jelentősen szűkült és szűkül a válság miatt, a 6-7 százalékos GDP-csökkenés mellett 8-10 százalékos fogyasztás visszaesésre kell számítani. Paragh László szerint ez azt jelenti, hogy 1.200 milliárd forinttal romlik a magyar gazdaság szereplőinek pozíciója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek