kapubanner for mobile

Pazar új palotába költözhet jövőre a maláj király

Jövő június végére készülhet el az új, grandiózus maláj királyi palota Kuala Lumpur külvárosának egyik dombján.

Az Istana Negara, azaz nemzeti palota hatalmas kupolás épületegyüttesének felhúzása, valamint a környező infrastruktúra, bekötőutak és biztonsági berendezések kiépítése összesen 797 millió maláj ringgitbe (51 milliárd forintba) kerül - közölte Shaziman Abu Mansor munkaügyi miniszter a parlamenti ellenzék érdeklődésére.

A 100 ezer négyzetméteres telken elterülő palota korábbi adatok szerint "csupán" 650 millió ringgitbe került volna; a miniszter keddi közlése szerint a magasabb költséget többek között egy, az eredetileg tervezettnél korszerűbb biztonsági rendszer kiépítése indokolja. Helyi sajtóbeszámolók szerint a tárcavezető írásos válaszában kitért arra is, hogy egy közúti felüljáró és egy további bekötőút 138,5 millió ringgittel emelte az összköltséget.

Az ellenzék bírálta a kormányt, amiért az nem írt ki nyílt tendert az építkezésre; nehezményezték azt is, hogy a vállalatot, mely elnyerte a beruházás jogát, a kormánypárt egyik vezető tagja irányítja. A Star című helyi napilap közlése szerint a kormány biztonsági megfontolásokkal indokolta a nyílt pályáztatás hiányát.

Malajziában egyedülálló "rotációs monarchia" működik: a királyi cím a tartományokat vezető kilenc szultán között vándorol ötévente. A jelenlegi király, Tuanku Mizan Zainal Abidin az északi Terengganu tartományt vezette 2006-os beiktatása előtt. A 48 éves király, aki Malajzia második legfiatalabb uralkodója, jelenleg egy 1920-as években emelt gyarmati kastélyban lakik.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek