kapubanner for mobile

Példátlan zuhanást produkált a brit munkaerőpiac

Meredeken emelkedett a múlt hónapban a munkanélküliségi ellátásért folyamodók száma Nagy-Britanniában, és 2,1 millióra ugrott. A betölthető állásoké ugyanakkor rekordütemben csökkent a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) negyedéves jelentése szerint áprilisban a munkanélküliségi segélyért folyamodók száma csaknem 860 ezerrel 2,1 millióra ugrott a szigetországban.

Ez 5,8 százalékos munkanélküliségnek felel meg.

A februártól áprilisig tartó három hónapban a betölthető munkahelyek száma átlagosan 637 ezer volt, 210 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban és 170 ezerrel, 21 százalékkal kevesebb, mint a januárban zárult előző mozgó háromhavi időszakban.

Az ONS hangsúlyozta, hogy a 21 százalékos negyedéves zuhanás példátlan az adatok ismertetésének kezdete óta.

A foglalkoztatottsági ráta az idei elő negyedév egészének átlagában még 76,6 százalékos rekordra emelkedett, és a bejegyzett munkanélküliek aránya - jóllehet 0,1 százalékkal nőtt - még mindig csak 3,9 százalék volt.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk