kapubanner for mobile

Pénztárszövetség: nyoma sincs a tagok kompenzációjának

Visszautasítja a miniszterelnök magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó kijelentéseit a Stabilitás Pénztárszövetség; mindez csak arra szolgál, hogy elterelje az emberek figyelmét arról, hogy az Országgyűlés által szerdán tárgyalandó törvénytervezetben nyoma sincs a felfüggesztések miatt indokolt kompenzációnak.

Juhász Istvánné főtitkár kijelentette: sajnálatosnak tartja, hogy a kormány a széleskörű társadalmi tiltakozás ellenére sem vizsgálta felül álláspontját, és a korábban bejelentett önkényes, a több, mint 3 millió pénztártag szempontjait teljes egészében mellőző törvényt terjesztett elő, amely szerint a 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban a magánnyugdíjpénztári befizetéseket a tagok egyéni számlái helyett a központi tb-rendszerbe irányítják át.

A közlemény hangsúlyozza: a törvénytervezetben még utalás sincs arra, hogy az elvonás miatt a tagok milyen kompenzációra lesznek jogosultak, az állami rendszerbe irányított befizetéseket milyen módon tartják majd nyilván, illetve a most elvont nyugdíjpénztári befizetések miként számítanak bele az öröklésbe.

A főtitkár visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénztári rendszer lejáratására irányuló vádjait, miszerint a magán-nyugdíjpénztárak tagjait "tőzsdézésre vagy rulettasztalhoz kényszerítették" volna.

A havi 30 milliárd forint járulék pedig nem "magánbefektetők zsebébe", hanem a tagok nyugdíjszámláira kerül, ahol azt egyénileg, naprakészen nyilvántartva, törvények által szabályozott módon befektetik, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) rendszeresen ellenőriz.

A befektetések hozamait ezen felül külön garantálja a Pénztárak Garancia Alapja, amely biztosítja, hogy a tagok befizetései a teljes felhalmozási időszakra vonatkozóan garantáltan megőrizzék az inflációval megegyező hozamot. Tehát az embereket semmiféle kár nem érheti, a megtakarítások értékállósága hosszú távon biztosított a magán-nyugdíjpénztári rendszerben.

A pénztárszövetség emlékeztet arra, hogy bár a pénztárak a 2008-as pénzügyi válság hatására jelentős veszteségeket szenvedtek el, azokat tavalyra - rekordidő alatt - ledolgozták, és 2009-ben már 457,8 milliárd forint befektetési eredmény mellett kiemelkedő hozamokat értek el.

A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a jelenlegi 3 millió aktív munkavállaló jövője szempontjából jelentős kockázatokat hordoz, ha az állam - amint arra a miniszterelnök ismét utalásokat tett - a vegyes nyugdíjrendszer helyett vissza akarna állni az egy pilléres, tisztán állami rendszerre. Az állami nyugdíjrendszer ugyanis az elmúlt években még nagyobb veszteségeket is kénytelen volt elkönyvelni, mint amelyet a magán nyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán.


Orbán már "válaszolt"



Közben Orbán Viktor miniszterelnök kedd este az RTL Klub híradójában közölte, azoknak garantálják a felfüggesztés miatt kieső pénzt, akik visszalépnek az állami rendszerbe. Erre a tervek szerint még idén lehetőség lesz.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek