Pénzügyi, morális és szakmai válság sújtja az építőipart
Változásra van szükség az építőiparban, mert súlyos pénzügyi, morális és szakmai válság sújtja - mondta Koósz Mátyás, a Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület elnöke pénteken Baján.
Az egyesület elnöke az augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó Nyári Szabadegyetem megnyitóján hangsúlyozta: az egyesület küldetésével összhangban azért hívták össze a bajai tanácskozást, hogy felhívják az építőipart sújtó gondokra a figyelmet.
Véleménye szerint az építőipar jelenlegi helyzete nem egyedül a 2008-as gazdasági világválság következménye, sokkal inkább egy olyan folyamatról van szó, amelyben megkülönböztetett felelősség terheli az elmúlt 20 év ágazati vezetőit.
Az építőipari ágazatot jellemző káosz egyértelmű jele az egységes fogalmi rendszer hiánya, ami a szerződéses feltételrendszerek, a költségkalkuláció, a munkaköri leírás, az általános szakmai iránynormák és szabványértelmezések eltérő, önkényes értelmezésében nyilvánul meg - mondta Koósz Mátyás.
Kiemelte: a szakma belső világát háttéralkuk, és korrupciógyanús ügyletek szövik át, miközben az ágazat vezetői nem képesek a szakmai társadalom védelmére, következetes érdekérvényesítésének felvállalására.
Koósz Mátyás leszögezte: a háromnapos rendezvénnyel útjára szeretnék indítani a szabadegyetemen megjelent mérnökhallgatókkal összefogva a magyar építőipari stratégia megalkotását.
Szabó Zsolt, a Magyar Fejlesztési Bank főmunkatársa előadásában emlékeztetett arra, hogy a 2007-2008-ban indult gazdasági világválság utolsó szakaszához ért. Az építőipari cégek körében végzett reprezentatív felmérésük szerint az ágazat 2011 őszétől optimistább a jövő tekintetében.
Elmondta, hogy a nyelvtudás hiánya, valamint a külföldi pályázati lehetőségek hiányos ismeretén kívül is több oka van annak, hogy az építőipari ágazatok kiszorulóban vannak a külföldi piacokról, így többségük számára csak a hazai piac maradt a főbb értékesítési terület.
A bajai háromnapos Nyári Szabadegyetemen megjelent tervezők, mérnökhallgatók és kivitelezők az építőipar különböző területeiről hallhatnak előadásokat.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon