kapubanner for mobile

Pesszimistán látják a jövőt a fiatal vállalkozók

Ijesztően pesszimista látásmódot képviselnek a hazai fiatal vállalkozók, 86 százalékuk szerint ugyanis szinte kilátástalan helyzetben van az ország, ám 65 százalék érzi úgy, hogy személyesen is hozzá tudna járulni a gazdaság újbóli fellendüléséhez – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) felméréséből.

A fiatal munkavállalók helyzetéről készített felmérést a Szonda Ipsos. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok majdnem fele (47 százalék) tart attól, hogy a közeljövőben elveszíti állását. A tanulók 55 százaléka pesszimista a jövőbeli elhelyezkedést illetően, csak egynegyedük reméli, hogy könnyen jut munkához.

"Az eredmények alapján az látszik, hogy az aktív fiatalok többsége borulátásuk ellenére tettre kész, és csupán a lehetőségre vár, ami egy jelentős szunnyadó és kiaknázatlan erőforrást jelent a gazdaságban. Ezekre a fiatalokra kötelességünk odafigyelni és segíteni őket, hiszen csak rájuk építhetünk hosszú távon" - mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.

Már korábban is ismeretes volt, hogy hazánkban csupán a fiatalok 3,7 százaléka vállalkozik, mely európai és világ viszonylatban is nagyon alacsony szám. Az EU átlagban a fiatalok 45 százaléka, az USA-ban 55 százaléka gondolkodik vállalkozás alapításán, míg Kínában a fiatalok 71 százaléka szeretne vállalkozni.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége éppen ezért segíti a fiatalokat a munka, azon belül is a kis-és középvállalkozások világába lépni, melyet jól bizonyít az a közel félezer aktív fiatal, akik a szövetség bázisát képezik, illetve a kkv szektort erősítik.

A FIVOSZ több EU-s és nemzetközi szervezettel közösen dolgozik azon, hogy a magyar tetterős fiatal vállalkozói réteg érdemi szolgáltatásokhoz és kapcsolatrendszerhez jusson hazánkban és külföldön egyaránt. Ennek jegyében egy nagyszabású hazai beszállítói programon dolgozik, valamint elkezdte a magyar delegáció toborzását két rendkívül fontos nemzetközi eseményre is: a májusi, az Európai Parlamentben megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Napjára és a júniusi, Mexico városban tartandó G20 Fiatal Vállalkozói Csúcstalálkozóra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek