kapubanner for mobile

Plasztikkártyává alakul az üdülési csekk

A mai, papíralapú üdülési csekk helyett plasztikkártya bevezetését támogatja Bánki Erik, a parlament sport és turizmus bizottságának fideszes elnöke - írja a Magyar Hírlap.

A politikus a lapnak azt mondta: egy olyan elektronikus plasztikkártyát bevezetését tervezik, mint a rekreációs kártya. Ennek egyszeri a kibocsátási költsége, az üzemeltetés pedig minimális. Bánki Erik szerint ugyanis a mostani papíralapú csekk korszerűtlen és előállítása költséges.

Bánki Erik elmondta azt is: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tavalyi forgalma 45 milliárd forint volt, ebből mintegy 3 milliárd jutalék. Mindezt meg kell szüntetni és azt a pénzt, amit ezen az ágon megtakarítunk, vissza kell forgatni a szociális üdültetés támogatására és a turizmus élénkítésére - mondta a politikus a lapnak.

Híradó-Magyar Hírlap
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek