Pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pluszjuttatást tartalmazó járványügyi alapot szombaton ismerteti majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak - jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök az interjúban az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani. A kormányfő azt is szorgalmazta: "úgy küzdjünk meg a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat".
A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük - mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell. A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le - ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni - és 58 hotelt - ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére. Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára - mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.
"Harcolnunk kell minden egyes emberéletért" - jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal.
Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt - és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket is - tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
MTI
fotó: pixabay

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?