Politika és család: nem lehetetlen egy német párt hölgy képviselőinek
Elfogadta hétfőn a német konzervatív CDU elnöksége a párt megújításáról szóló javaslatcsomagot, amely szerint a legnagyobb német jobboldali párt nyit a fiatalok, a nők és a bevándorló családból származók felé. A konkrét célok között szerepel, hogy a nők arányát emeljék öt éven belül 30 százalékra.
A CDU tagsága gyors ütemben fogyatkozik és öregszik, ami nincs másként a többi nagy német pártnál sem. A CDU-ra viszont a férfiak erős túlsúlya is jellemző, a 70 éve működő szervezet így egyre inkább "az idős, fehér, középosztálybeli urak pártja" - jegyezte meg a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió tudósítója a párt megújításáról szóló - Az én CDU-m 2017 című - koncepcióval kapcsolatban, amelyen hónapokig dolgozott egy bizottság Peter Tauber főtitkár vezetésével.
A 2016-ban elindítani tervezett reform legfőbb célja, hogy a CDU-ból "közösségi és online párt" legyen - tette hozzá.
A CDU-nak korszerűnek és nyitottnak kell lennie, és politikájának alakításába jobban be kell vonni a tagságot. A tagság szerkezetének pedig tükröznie kell a társadalom sokszínűségét, ezért több nőt, fiatalt és bevándorló hátterű választópolgárt kell bevonni a közös munkába - mondta Peter Tauber.
A konkrét célok között szerepel, hogy a nők arányát emeljék öt éven belül 30 százalékra. Ezt szolgálja egy sor kisebb újítás is, például bevezetik, hogy a gyűlések, ülések, értekezletek nem tarthatnak a végtelenségig, hanem előre meghatározott időpontban be kell fejezni őket, hogy a gyermeket nevelő párttagok jobban össze tudják egyeztetni a családi, munkahelyi és pártbeli feladataikat.
A CDU-nak tavaly év végén nagyjából 457 ezer tagja volt, ami több mint 330 ezres csökkenés az ország újraegyesítésének évében, 1990-ben regisztrált 790 ezres taglétszámcsúcshoz képest. Az átlagéletkor 59 év, a férfiak aránya nagyjából 75 százalékos.
A CDU (Christlich Demokratische Union Deutschlands, azaz Német Kereszténydemokrata Unió) 1945 júniusa óta működik. Az 1949-ben létrehozott Német Szövetségi Köztársaság eddigi 66 évében 46 évig CDU-s kancellár - kormányfő - vezette az országot. A párt elnöke 2000 óta Angela Merkel, aki 2005 novembere óta tölti be a kancellári tisztséget.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek