kapubanner for mobile

Problémát okozhatnak az egyenlő felvételi pontszámok

Könnyen változhatnak a meghatározott keretszámok, ha több diák ér el ugyanannyi pontot a felvételin- írja az origo.hu. Ebben az esetben pontszámítási játék és alkudozás kísérheti a végleges keretszámok meghúzását. Az origo-nak több, a felvételi eljárás gyakorlati részében jártas felsőoktatási vezető is azt mondta, a szűkre szabott keretszámok problémát okozhatnak a felvételi eljárás záró szakaszánál, a ponthatár meghúzásánál.

Völgyesi Levente, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar felvételi irodájának vezetője az origo kérdésére elmondta, a januárban bejelentett változtatásokkal a rendszer hasonló módon fog működni, mint 2007 előtt. Akkor már decemberben kihirdették a következő évre érvényes keretszámokat, az államilag támogatott és a költségtérítéses helyek megoszlása pedig változott a júliusi ponthatárhúzásnál. Ezzel szemben 2007-től mostanáig csak irányszámokat tettek közzé a decemberben megjelenő felvételi tájékoztatóban, amely egyrészt nem határozott meg pontos keretszámot, csak minimum és maximum felvehető hallgatói számot, másrészt az államilag támogatott és a költségtérítéses képzésekre együttesen vonatkozott. Ebben az időszakban a végleges számok a júliusi ponthatárhúzásnál derültek ki.

Völgyesi szerint a 2007 előtti rendszerben volt olyan, hogy egy-egy pontra többtucatnyi hallgató is jutott, és emiatt túllépték a keretszámokat. A keretszám módosítását azonban a minisztériumnak kell engedélyeznie. Ha nem hagyják jóvá, akkor kevesebb hallgatót tudnak csak felvenni államilag támogatott képzésre. Az irodavezető szerint a változtatások annyiban segítenek ezen, hogy ötszázra emelik a megszerezhető pontok számát, így talán nagyobb lesz a szórás. Azt is hozzátette, hogy a jogászokra konkrét államilag támogatott keretszámok vonatkoznak, de más képzési területek esetében nem ennyire egyértelmű a helyzet, ugyanis azok akár három-négy szakot is magukba foglalhatnak, és az intézmények tesznek javaslatot az államilag támogatott helyek szakok közötti elosztására.

A pontegyenlőség még egy esetben okozhat problémát a felvételi során: ha túl sok felvételiző éri el a maximális pontot. Ilyenkor ugyanis szintén pontegyenlőség alakul ki, csak már nincs hová emelni a ponthatárokat. Ezt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is szóvá tette januári közleményében. "Nem látjuk a megoldását annak a problémának sem, hogy amennyiben a keretet meghaladó létszámú felvételiző éri el a maximum ponthatárt (az előző évek felvételi ponthatárai jellemzően e szakokon voltak a legmagasabbak), milyen módon lesz rendezve felvételük" - írják a jog- és igazgatástudományi, valamint a gazdaságtudományi képzési területre utalva.

origo.hu/edupress.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek