kapubanner for mobile

Program a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért

Hermész néven képességfejlesztő program indul cégvezetőknek és alkalmazottaknak, amelynek célja a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának erősítése - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

A szervezők remélik, hogy a program révén a fejlesztésbe bevont cégeknél csökkenni fognak a fogyatékosokkal szembeni előítéletek, ezáltal nő a foglalkoztatottságuk.

A Hermész program március elején egy nyitókonferenciával indul, amelyen a résztvevők a fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatos ismereteket sajátítják el, majd távszeminárium keretében mélyítik el ismereteiket.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában valósul meg, így az első 125 jelentkező ingyenesen vehet részt a konferenciákon és a távszemináriumon.

Magyar Rádió/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek