kapubanner for mobile

PSZ: a képviselők nem tudnak felelősen dönteni a közoktatásról

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, mert az érdekvédelmi csoport szerint a képviselők nincsenek abban a helyzetben, hogy felelős döntést tudjanak hozni a közoktatás tervezett átalakításáról. Galló Istvánné kezdeményezte: a képviselők kérjenek hatástanulmányokat és számításokat.

A szakszervezet elnöke az MTI-hez október 11-én eljuttatott levelében több pontot emelt ki a várható változások közül. Mint írta, a javaslat célul tűzi ki a közoktatás egész rendszerének államosítását, a közoktatás mint helyi önkormányzati közszolgáltatás megszüntetését és az állami közszolgálat körébe vonását, de ahhoz nem készült előzetes hatásvizsgálat és valóságos költségbecslés sem. A PSZ elnöke szerint megfogalmazódik az a szándék is, hogy a központi költségvetés ne finanszírozza azokat az általános iskolákat, amelyekben nincsenek párhuzamos osztályok.

A szakszervezet elnöke aggályaikat sorolva közölte azt is: a felvételiztetés új rendszerében a törvény szerint a szakiskola nem köteles felvenni az általános iskolát elvégzett tanulót, tekintve, hogy nemcsak a szakközépiskola és a gimnázium, hanem a szakiskola is felvételiztethet - írta a PSZ elnöke.

Galló Istvánné szerint a vázolt pedagógus-életpályamodellből kiolvasható a pedagógusok munkaterheinek radikális növelése, annak elvárása, hogy heti harminckét órát tartózkodjanak az intézményben és ennek során legalább huszonhat tanórai foglalkozást tartsanak. Helyettesítésre azonban még efölött is kötelezhető a pedagógus.

Mint írta: nem kizárt annak lehetősége, hogy a fenntartó által előírható óraszámra épül a létszám-meghatározás. Ez a megoldás nemcsak azt fogja eredményezni, hogy a pedagógusok képtelenek lesznek elvégezni azokat a munkákat, amelyek a tanítással le nem kötött időre esnek, hanem azt is, hogy radikális pedagóguselbocsátásra kerül sor - fűzte hozzá az elnök.

A szakszervezeti vezető arra kérte a képviselőket: mielőtt napirendre kerül az említett törvényjavaslat, kérjenek hatástanulmányt és költségszámításokat.

MTI/edupress.hu


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek