Rabszolgaként dolgoztattak egy férfit Kisvárdán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzemélyi szabadság megsértésével és súlyos testi sértéssel gyanúsít a rendőrség egy 29 éves kisvárdai férfit, aki rabszolgaként tartott fogva és dolgoztatott egy másikat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A 50 éves férfinak fizetés nélkül kellett dolgoznia, miközben alkalmazója pincéjében élt, s a ház udvarát is csak engedéllyel hagyhatta el - mondta Fülöp Gergely. A százados közlése szerint a fogva tartott férfit rendszeresen bántalmazták és fenyegették. A rendőrséghez végül a sértett nővére fordult kedden.
A rabszolgaként dolgoztatott férfi elmondta, hogy januárban önként - mezőgazdasági és javítási munkák végzésére - költözött alkalmazójához. Kezdetben napszámot is kapott, a fizetések azonban elmaradoztak, a verések pedig rendszeressé váltak.
Feljelentést nem mert tenni, noha nemrégiben egy csavarhúzóval úgy fülön ütötték, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - mondta Fülöp Gergely. A sajtószóvivő közlése szerint a 29 éves fogva tartó tagadja a bűncselekményt. Azt állítja, hogy ő rendszeresen fizetett, soha sem verte alkalmazottját, aki az ügyetlensége miatt sérült meg többször, a fülét pedig megcsípte valami.
MNO/MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?