kapubanner for mobile

Rabszolgaként dolgoztattak fogyatékos munkásokat

Rendőrök szálltak meg Kína nyugati részén egy üzemet, ahol rabszolgaként, embertelen körülmények között dolgoztattak többségében szellemi fogyatékos munkásokat - közölte kedden a kínai állami tévé.

Az egyik angol nyelvű pekingi lap közlése szerint a Hszincsiang tartományban lévő és építőanyagokat gyártó üzemben gyakran verték a munkásokat, akik ugyanazzal a szegényes étellel etették, mint a kutyákat.

Kínában gyakoriak az ilyen ügyek. A legsúlyosabb három évvel ezelőtt pattant ki, akkor több ezer rabszolgaként tartott, veréssel munkára kényszerített, éhező téglaégetőt találtak Honan és Sanhszi tartományokban. A kínai lap szerint a hszincsiangi üzemben, ahonnan eddig egy tucat munkást szabadítottak ki, volt olyan, aki már négy éve robotolt mindenféle fizetség nélkül, csupán a táplálékért és a nyomorúságos szállásért. Aki menekülni próbált, és elfogták, azt brutálisan megverték az üzem őrei.

Népszava
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek