kapubanner for mobile

Reagált a Tesco: csak 5 százalék a diák munkavállaló

A Tesco-Global Zrt. több mint 210 áruháza működtetéséhez összesen mintegy 5 százalékban biztosítja a munkaerőigényét diákok legális, diákszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatásával. A diákok alkalmazása az áruházláncnál több éves gyakorlat, nem új keletű, továbbá az 5 százalék megfelel a kiskereskedelemben diákmunkaerőt alkalmazó vállalatok átlagának.

images

images

A vállalat elsősorban a forgalmi fluktuációkból adódó létszámigényt igyekszik diákok bevonásával megoldani. Ez jelenthet egy-két napot, de nagyobb ünnepek, mint húsvét és karácsony idején akár néhány hetet is. Ezekre az időszakokra a diákszövetkezetek nagyon rugalmasan tudnak munkaerőt biztosítani. A legjobb diákok, akik jól teljesítenek, hosszabb ideig is maradhatnak, sokszor belőlük lesznek kollégáink is. Vannak már olyan vezetőink is, akik korábban diákként dolgoztak először nálunk.

A diákok elsősorban olyan műszakokban tudnak munkát vállalni, amelyeket az áruházlánc állandó munkavállalói gyakran nem szívesen végeznek, így a hétvégi és éjszakai műszakokban.

A diákszövetkezetek visszajelzései alapján, az európai tendenciáknak megfelelően, egyre több diák keres alkalmi, tanulás mellett végezhető munkalehetőségét, ám egyre kevesebb cég foglalkoztatja őket. A Tesco büszke arra, hogy a munkaerő-piac minden szereplője számára kínál munkalehetőséget, a nyugdíjasoktól a diákokig, kismamákon keresztül a megváltozott munkaképességűekig. Az új munkatörvénykönyve magyarázata egyébiránt hosszasan foglalkozik azzal, hogy miért szükségszerű a diákfoglalkozatás Magyarországon, ezért úgy gondoljuk, hogy a Tesco a törvények szellemében jár el itt is.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek