Rehabilitációs foglalkoztatás: feljelentés történt
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett hűtlen kezelés és személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók költségvetési támogatásának ellenőrzését végző két cég ügyében.
Az MTI tudósítása szerint a budapesti sajtótájékoztatón a költségvetési bizottság elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának fideszes elnöke, Herman István a testület vizsgálatának eredményeit ismertetve kifejtette: a támogatási rendszer áttekintését az indokolta, hogy míg 2002-ben a 95 ezer megváltozott munkaképességűt foglalkoztató szektor 53 milliárd forint állami támogatásban részesült, addig 2010-ben, bár a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma 29 ezerre csökkent, a támogatás 81 milliárd forintra emelkedett. Az albizottság azt állapította meg, hogy a problémák 2005 és 2008 közé vezethetők vissza, amikor uniós jogharmonizációra hivatkozva meghozott rendeletmódosításokkal egy "igazságtalan, diszkriminatív finanszírozás alapjait teremtették meg", és belső piaci zavar jött létre.
Csaknem 2500 akkreditált foglalkoztató több mint 80 milliárd forintra nőtt költségvetési támogatásának 81 százalékát 21, egyedi szerződéssel rendelkező, úgynevezett védett szervezet kapta, amik között kiemelkedő három állam tulajdonú cég támogatása. A védett 21 szervezet aláment a piaci áraknak, és így számos más cég elsorvadt. Azt, hogy a védett 21 cég vett-e fel jogosulatlanul költségvetési támogatást, az Állami Számvevőszék már zajló vizsgálata tekinti majd át.
21 szervezet kapta a pénz 80 százalékát
Csaknem 2500 akkreditált foglalkoztató több mint 80 milliárd forintra nőtt költségvetési támogatásának 81 százalékát 21, egyedi szerződéssel rendelkező, úgynevezett védett szervezet kapta, amik között kiemelkedő három állam tulajdonú cég támogatása. A védett 21 szervezet aláment a piaci áraknak, és így számos más cég elsorvadt. Azt, hogy a védett 21 cég vett-e fel jogosulatlanul költségvetési támogatást, az Állami Számvevőszék már zajló vizsgálata tekinti majd át.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?