kapubanner for mobile

Rekordszinten dolgozik Európa népe – melyik ország húzza le az átlagot?

Márciusban már a hatodik hónapja rekordalacsony szinten stagnált az euróövezeti munkanélküliségi ráta az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.

Az euróövezet munkanélküliségi rátája 2025 márciusában rekordalacsony szinten, 6,2 százalékon maradt, hatodik hónapja változatlanul, kissé meghaladva a 6,1 százalékos előrejelzést. Egy évvel korábban, 2024 márciusában 6,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

Az Európai Unió munkanélküliségi rátája szintén stagnált márciusban, 5,8 százalékon. Egy évvel korábban 6,0 százalékon állt a ráta.

Az Eurostat becslései szerint 2025 márciusában az EU-ban 12,904 millióan voltak munka nélkül, ebből 10,818 millióan az euróövezetben. Februárhoz képest a munkanélküliek száma 74 ezerrel nőtt az EU-ban és 83 ezerrel az euroövezetben. Ez egy évvel korábbihoz képest a munkanélküliek száma 340 ezerrel csökkent az EU-ban és 288 ezerrel az euróövezetben.

A blokk legnagyobb gazdaságai közül Németország (3,5 százalék) és Hollandia (3,9 százalék) jelentette a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, míg Spanyolország (10,9 százalék), Franciaország (7,3 százalék) és Olaszország (6 százalék) továbbra is magasabb szintet mutatott.

A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint Magyarországon - kattintson!

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek