kapubanner for mobile

Repkednek a milliók – Így alakultak a parlamenti alkalmazottak bérei

Két éve 51,2 milliárd forint, tavaly pedig már 64,3 milliárd forint volt a parlament kiadása.

Fizetés, parlament alkalmazott-

A múlt hónapban 1,29 milliárd forintnyi munkabért fizettek ki az Országgyűlési Hivatal által foglalkoztatottaknak – írja az Economx az Országgyűlés honlapján elérhető adatokra hivatkozva.

2023-ban 51,2 milliárd forint, míg tavaly már 64,3 milliárd forint volt a parlament kiadása, amibe sok minden beletartozott az illetmények, munkabérek és jutalmak mellett.

Az Országgyűlési Hivatal személyi juttatási kiadásokra és létszámokra vonatkozó legfrissebb adatok szerint szeptemberben 1130 foglalkoztatott volt, amiből 65-en voltak vezetők. Az illetmények és munkabérek összértéke 1,293 milliárd forint volt, amiből 213,7 millió forintot kerestek a vezetők.  Utóbbi átlaga több mint havi 3.2 millió forint.

Túlórára 12, végkielégítésre és jutalmakra 38,1, egyéb személyi juttatásokra pedig 7,7 millió forintot fizettek ki szeptemberben.

Az Országgyűlési Hivatal választott tisztségviselőinek (Kövér László házelnök, továbbá az alelnökök, jegyzők, háznagyok) juttatásai szeptemberben ismét több mint 606,4 millió forintra rúgtak.

Tavaly januárban nagyobb létszám mellett jelentősen kevesebb illetményt és munkabért fizettek ki az OH dolgozóinak. Akkor 980 millió forint volt a végösszeg, idén szeptemberben pedig 1,29 milliárd forintot osztottak szét közöttük.

 

Economx

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligencia miatt értékes jelölteket veszíthetnek a cégek a toborzás során

Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk

Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk