Részegen bántalmaztak egy autóbuszsofőrt Budaörsön
A tettest gyorsított eljárásban pénzbüntetésre és közérdekű munkára kötelezték.
Az elmúlt év végén a VOLÁNBUSZ Zrt. egyik utasa előzetes szóváltás után részegen bántalmazta a járat autóbuszvezetőjét.
Az ittas állapotban lévő utas, kezében egy kibontott borosüveggel próbált felszállni a 40-es busz Szivárvány utcai végállomásán. A járaton szolgálatot teljesítő autóbuszvezető tájékoztatta, hogy az utastérben alkohol fogyasztása nem megengedett, továbbá, a járaton utazó többi utas érdekeinek figyelembe vételével kérte az utazási feltételekben foglaltak betartását.
Válaszul a az autóbuszvezetőt ökölbe szorított kézzel, veréssel fenyegette az utas, és trágár szavak kíséretében felszállt a járműre. Ezek után nyomatékot adva fenyegetésének a kezében tartott borosüveget az autóbusz nyitott ajtaján kidobta, valamint nem volt hajlandó felmutatni a jegyvásárláshoz szükséges, Budapest területére érvényes bérletét sem. Ezek után a Társaság munkatársa, a szabályokat betartva, megtagadta a menetjegy kiadását, amiért az elkövető dühödten megütötte. A buszvezető a füle tájékán szenvedett sérülést.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében gyorsított eljárásban a Budaörsi Járásbíróság bűnösnek ítélte a garázda utast, akit 300.000 forint pénzbüntetésre és két napi közérdekű fizikai munkára kötelezett.
A VOLÁNBUSZ Zrt. számára kiemelten fontos munkavállalóinak védelme, ezért minden esetben kiáll, és fel is szólal a nagy felelősséggel járó, munkájukat végző autóbuszvezetők érdekei mellett. A cég a jövőben olyan további technikai fejlesztésekre törekszik, amelyek bevezetése után biztonságosabbá válik a közösségi közlekedés.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon