kapubanner for mobile

Ritkábban járunk Mekibe, de a profit azért nem maradt el

A McDonald´s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. 79 milliós vendégszámmal, az előző évhez képest 12 százalékos növekedés után 38,7 milliárd forintos forgalommal, és 1,54 milliárd forint üzemi eredménnyel zárta 2008-at.

Az étteremlánc csütörtöki közleménye szerint beruházásra 2,5 milliárd forintot költött a vállalat, ebből 5 új éttermet és 8 McCafét nyitott, valamint felújított 9 éttermet.


A pénzügyi válság a gyorsétterem-láncot sem hagyta érintetlenül. Az idei év első három hónapjában elsősorban a kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok miatt az előző év azonos időszakához képest kevesebb vendég tért be az éttermekbe, áprilisban azonban a forgalom és a vendégszám is növekedésnek indult, így a vállalatvezetés az év hátralevő részére már reális optimizmussal tervez. A beruházásokra idén 1,8 milliárd forintot fordít: 2-3 új étterem nyílik és 6-8 régebbi felújítását terezik - derül ki a közleményből.

A jelenleg 5 ezer főt foglalkoztató társaság 99 egységet tart fenn részben saját, részben franchise-üzemeltetésben. A 25 magyar franchise partner összesen 52 éttermet, a vállalat pedig 47 egységet üzemeltet.

A teljes magyarországi forgalom 2008-ban 38,7 milliárd forint volt, ez 47-53 százalékos arányban oszlott meg a vállalati és partneri éttermek között.

A McCafé kávézólánc forgalma dinamikusan nőtt, a 2008. évi árbevétel meghaladta a 780 millió forintot, látogatóinak száma pedig elérte a 1,3 milliót. A reggeli termékek árbevétele 2008-ban megközelítette a 3 milliárd forintot - teszik hozzá.

A századik étterem júniusban nyitja meg kapuit. Az idén nyíló új éttermek mindegyike átlagosan mintegy 60 új munkahelyet teremt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek