kapubanner for mobile

Rokkantnyugdíjazással ússzák meg a nyugdíjkorhatár emelését az osztrákok

Elhamarkodottan üdvözölte korábban az osztrák nyugdíjtörekvéseket a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet. Az uniós szervezet jelentése szerint ugyanis a nyugdíjkorhatár emelését sokan rokkantsági alapon kerülik meg, arról nem is beszélve, hogy az új kormány az előző kabinet reformintézkedéseit is felpuhította - írja a Világgazdaság.

Mindez az osztrák társadalombiztosítottak szövetségének elemzéséből is jól látható, hiszen a 2000-2004 közötti időszakban a nyugdíjba vonuló férfiak és nők átlagéletkora 59,2-ről 59,8-ra, illetve 55,9-ről 56,8 évre nőtt, miközben a rokkantsági alapú nyugdíjaztatások száma a duplájára nőtt. Ezzel az 55-59 év közötti lakosságon belüli nyugdíjasok aránya már csaknem 35 százalékos, ami az OECD-átlag több mint kétszerese.

Az OECD ezért figyelmeztette Ausztriát, hogy a rokkantnyugdíjra való jogosultságot csak a valóban rászorulóknak biztosítsák. Az egyensúly érdekében továbbá meg kellene szüntetni azt a lehetőséget, amely szerint minden 57 éves vagy annál idősebb személy megtagadhatja bármely új szakmában való foglalkoztatását, ha az előző munkahelyén legalább 15 évet eltöltött - az elmúlt években ugyanis erre hivatkozva több tízezer állami alkalmazásban álló vasúti vagy postai dolgozót nyugdíjaztak idő előtt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek