Romlott Győr-Moson-Sopron megye foglalkoztatási helyzete
Tovább nőtt a regisztrált álláskeresők száma a tavaly év végihez képest Győr-Moson-Sopron megyében, az idén augusztusban elérte 14 ezer 475 főt, a megyében mért 7 százalékos munkanélküliségi ráta ugyanakkor elmarad az országos átlagtól.
Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi központ szolgáltatási főigazgató-helyettese a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács keddi ülésén elmondta, hogy a megyében regisztrált álláskeresők között a pályakezdők aránya júniusban 4,6 százalékos volt, augusztusban pedig elérte 6,6 százalékot.
A tartósan, egy éven túl álláskeresők aránya az újonnan regisztráltak magas száma miatt jelentősen csökkent az előző év azonos időszakához képest. Számuk júniusban 1.005, augusztusban 1.205 fő volt a megyében, többségük alacsony iskolai végzettségű, és a 45 év felettiek közül került ki.
Az idén az első félévében 12 csoportos létszámleépítést jelentettek be a munkáltatók a megye munkaügyi kirendeltségeinél, amelyek összesen 813 munkavállalót érintettek. Ebből 193 munkahely augusztusban szűnt meg.
Ebben az évben eddig összesen több mint kilencezer új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megyében. Az állásajánlatok elsősorban a kereskedelem, vendéglátás illetve az építőipar területéről érkeztek. Augusztusban a bejelentett új álláshelyek 19,6 százaléka a feldolgozóiparban keletkezett. Ugyanakkor a tavalyi évhez képest 35 százalékkal kevesebb új munkahely jött létre a nyár utolsó hónapjában. Augusztusban a bejelentett álláshelyek 16,5 százaléka betanított munka volt, a szakmunkásokat igénylő álláshelyek aránya a 37,4 százalékot, míg a segédmunka 31,7 százalékot ért el. Az adminisztratív, illetve szellemi munkát követelő álláshelyek 14,4 százalékot képviseltek.
Rimányiné Somogyi Szilvia szerint a megye gazdaságának szerkezetében a gépipar magas részesedési aránya a korábbi előnyből hátránnyá vált, hiszen az ágazat a munkahelyek megőrzése szempontjából rendkívül veszélyeztetettnek minősül.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?