Segély helyett a munkára biztosít forrást az SZMM
A tervek szerint az "Út a munkához program" keretében jövőre fele-fele arányban jut pénz rendszeres szociális segélyre, illetve a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette ki Szűcs Erika kedden Egerben.
Jelenleg 80 százalék megy szociális segélyre és csak 20 százalék a közhasznú, közcélú munka támogatására - közölte a munkaügyi tárca vezetője a regionális munkaügyi tanácsok országos konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a két célra együttesen rendelkezésre álló összeg jövőre változatlanul 97 milliárd forint marad. Mint elmondta: a program alapelvei szerint a rászorulók számára nemcsak pénzben, hanem munka formájában is felajánlhatóvá válik a segély. Ez azért szükséges - folytatta -, mert a jelenlegi rendszer lehetővé teszi olyan életstratégia kialakítását, amely kizárólag a segélyek felhasználására épül. Ugyanakkor mindehhez kapcsolódnia kell a felajánlható munkalehetőségek bővülésének is. Ezt szolgálja, hogy a jövőben a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, illetve további 200 elmaradott településen teljes járulékmentességet biztosítanak a tartós munkanélkülieket foglalkoztató munkáltatóknak.
Ugyanakkor az ország egész területén egy év járulékmentesség jár majd azoknak a munkáltatóknak, amelyek regisztrált álláskeresőt vesznek fel és vállalják a kedvezményezett időszakon túl a foglalkoztatásukat plusz egy évre - ismertette a program elemeit a miniszter. Mindezeken túl elengedhetetlen a közfoglalkoztatás bővítése is; ebben a helyzetben arra bíztatják az önkormányzatokat, hogy készítsenek helyi, illetve kistérségi szinten közfoglalkoztatási terveket, amelyeket ki lehet egészíteni a helyi vállalkozások igényeivel is. Ez annál is inkább tág lehetőséget nyújt a foglalkoztatás bővítésére, mert az önkormányzati törvény számtalan feladatot utal a településekhez. Egyben a rendszer hozzájárulhat a gazdaság kifehérítéséhez is - sorolta az érveket a politikus.
Szűcs Erika szerint mindez azért szükséges, mert az egyik legfontosabb nemzeti közügy a foglalkoztatás bővítése, ami közös társadalmi feladat és felelősség is egyben. Ugyanakkor a jelenlegi viszonyok megváltoztatása csak a köz és a versenyszféra, illetve a társadalom valamennyi szereplőjének, összefogásával érhető el - mondta a miniszter.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?