kapubanner for mobile

Sikerült megmenteni a hazai szakképzést

Hatékony kamarai érdekérvényesítéssel sikerült megmenteni a hazai szakképzést, a gazdasági kamara határozott és szakmai érvekkel alátámasztott fellépésének köszönhetően módosította ugyanis az Országgyűlés azt a "salátatörvényt", amely a szakképzés területéről évi 10 milliárd forintot vont volna ki, ha végrehajtják - hangoztatta Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerdán Szombathelyen.

images

A szakképzési törvényt az idén májusban úgy módosították, hogy egy megszorító csomag lépett volna életbe, amely drasztikusan csökkentette volna a gyakorlati képzőhelyek fenntartására elszámolható költségeket, a gyakorlati oktatók bérét, valamint a tanulói szerződéssel rendelkezők kedvezményes juttatásainak elszámolhatóságát. Mindez azt eredményezte volna, hogy tömegesen szűntek volna meg az országban a gyakorlati képzőhelyek, újabb válságba sodorva az amúgy sem fényes helyzetben lévő hazai szakképzést - fejtette ki Kovács Vince egy nyugat-dunántúli regionális kamarai fórumot követő sajtótájékoztatón.

A májusban törvényi erőre emelt jogszabályi változtatások nem voltak szakmailag alátámasztva, nem kérdezték meg azokról sem az érintetteket, sem a gazdaság szereplőit, sem a kamarákat, a szakképzésre fordítható összegeket csupán pénzügyi megfontolásokból kívánta egyharmadával csökkenteni a szaktárca, amit egy újabb módosítással sikerült megakadályozni és így nagyjából visszaállt a korábbi helyzet.

A regionális kamarai sajtótájékoztatón megoszlottak a vélemények arról, hogy nevezhető-e "kamarai sikertörténetnek" mindaz, ami történt, vagy inkább egy szomorú történet kedvező fordulatáról beszélhetnek az érintettek.

Horváth Vilmos, a soproni gazdasági és kereskedelmi kamara alelnöke szerint tarthatatlan helyzet, hogy miközben évente hetvenezer diplomát adnak ki Magyarországon, a szakképzésben végzettek száma alig éri el a tízezret. Eközben pedig a válság miatt áll a gazdaság, nem teljesülnek a tervezett adóbevételek, egy alapjaiban rossz, fiskális szemléletű gazdaságpolitika érvényesül.

Bukvai Albertné, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke arról szólt, szakítani kell azzal a hibás gyakorlattal, hogy a szakképző intézményekbe csak a leggyengébb tanulók jelentkeznek, ugyanis szavai szerint így nem lehet a válság utáni időkre felkészülni, a gazdaság jövőbeni versenyképességét biztosítani.

Miklósi Lajos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondta: Győrben az önkormányzat segítségével már sikerült elérni, hogy a városban kevesebb gimnáziumi osztály induljon és az ösztöndíjrendszer feltételeinek egyidejű javításával főként a hiányszakmákban többen jelentkezzenek szakiskolai képzésre.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek