Öt szakszervezeti szövetség üzent Magyar Péternek: ezt várják az új kormánytól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖt szakszervezeti szövetség levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amelyben megfogalmazták a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatos véleményüket - közölték az érdekképviseletek szerdán az MTI-vel.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a levélben kiemelték, az érdemi szociális párbeszéd, a hatékonyan működő munkaügyi kapcsolatok hozzájárulnak a demokratikus jogállami működéshez, részei a fékek és ellensúlyok átfogó rendszerének.
Az elmúlt időszakban ezzel szemben Magyarországon a kormány a közpolitika formálását és a jogalkotást a saját belügyének tekintette, és nem ismerte el, hogy az érdekegyeztetés segítségével javítható az intézkedések minősége és társadalmi elfogadottsága.
Számos intézkedéssel korlátozta a munkavállalói érdekérvényesítés lehetőségeit. Mindez nemcsak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Szociális Karta normáinak megsértését jelentette, hanem az Európai Unióval is tartós feszültség forrásává vált - írták a közleményben.
A szakszervezetek elengedhetetlennek tartják az érdekegyeztetés alkotmányos alapjainak megteremtését, az országos érdekegyeztetés létrehozását, a szakszervezetek, valamint a szakszervezeti tagság státuszának garantálását, az alkotmányos védelmet a szervezkedés és az egyesülés szabadságát gátló intézkedésekkel szemben, a szakszervezeteket megillető kollektív szerződéskötés jogának alkotmányos és törvényi megerősítését, valamint a sztrájkjogi szabályozás felülvizsgálatát.
A tájékoztatás szerint a konföderációk a munkaügyi kapcsolatok hatékony, demokratikus rendszerének kidolgozása mellett kiemelten fontosnak tartják a munkavállalók jövedelmi pozícióinak javítását. Alapvető elvárásként fogalmazták meg, hogy mind az átlagbér, mind a minimálbér tekintetében folytatódjék a felzárkóztatás az uniós bérszínvonalhoz és sürgetik az EU bértranszparencia-irányelv maradéktalanul átültetését a hazai gyakorlatba.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?