kapubanner for mobile

Sok állás kerülhet veszélybe a brit népszavazás után

Több ezer munkahely kerülne veszélybe a JP Morgan londoni befektetési részlegénél és egyéb nagy-britanniai kiszolgáló egységeinél, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról kiírt, három hét múlva esedékes népszavazás eredményeként kilépne az unióból - mondta a legnagyobb amerikai pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója.

Brexit esetén - vagyis ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból - a JP Morgan nem tudná ugyanazt az üzletmenetet folytatni Londonban, mint most, és ez állásokat is érintene. "Nem tudom, hogy ezer vagy kétezer munkahelyről lenne-e szó, de lehet akár négyezer munkahely is" - fogalmazott Jamie Dimon, a JP Morgan vezetője, a cég nagy-britanniai telephelyein Brexit esetén valószínűleg megszűnő munkahelyek számára utalva. A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak.

Dimon szerint ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a JP Morgan számára nem maradna egyéb választás, mint teljes londoni üzleti modelljének átszervezése. A JP Morgan londoni részlege jelenleg akadálytalanul nyújthatja befektetési, kereskedelmi és egyéb szolgáltatásait a kontinentális EU-gazdaságokban honos ügyfeleinek, de Brexit esetén ezt a tevékenységi kört nem tudná maradéktalanul Londonból ellátni, az unióban maradó országok ugyanis kereskedelmi ellenlépéseket tehetnek Londonnal szemben, még akkor is, ha ez az ő érdekeiket sem szolgálná - tette hozzá.

George Osborne pénzügyminiszter megtévesztésnek nevezte a Brexit-párti tábor azon érvelését, hogy Nagy-Britannia munkahelyek kockáztatása nélkül kiléphetne az Európai Unióból. Osborne szerint csak a brit szolgáltatási szektorban 400 ezer állás kerülne veszélybe.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek