kapubanner for mobile

Sokba kerül a munkahelyi konfliktus

Egy átlagos munkavállaló hetente két órát pazarol el valamilyen konfliktussal, így ennek következtében egy év alatt több millió munkanap veszik el - idézi a brit Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és az üzleti pszichológiával foglalkozó OPP legújabb felmérését az InfoRádió.

A tanulmány szerint a munkahelyi konfliktus ellen ugyan nem tehetünk semmit, hiszen elkerülhetetlenül gyűrűzik be mindennapjainkba, ám kezelésük igenis a mi felelősségünk -különösen, mivel rossz kezelése rengeteg kárt okoz a gazdaságnak. A cégeknek komolyabban kellene élniük a konfliktuskezelési módszerekkel, illetőleg a dolgozók közti veszekedések megelőzésével.

Az OPP igazgatója, Robert McHenry úgy véli, csak kevés vezető képes hatékonyan kezelni a munkahelyi problémákat Nagy-Britanniában, ami azért is sajnálatos, mivel a konfliktuskezelésnek pozitív hatása is van, hiszen elősegíti a csapatmunkát. A vezetőknek már a konfliktus előjeleit fel kell ismerniük, így már akkor közbe tudnának lépni, amikor még van esély a vita békés rendezésére - mondta a CIPD kutatási igazgatója, Linda Holbeche.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek