Soltész Miklós konferencián dicsérte a nyugdíjrendszert
A kormányváltás óta megtett lépéseknek köszönhetően 25 év múlva is fenntartható lesz a nyugdíjrendszer - mondta Soltész Miklós a Fidesz Magyarország jobban teljesít - Oltalom alatt az idősek című rendezvényén csütörtökön Egerben.
Az államtitkár a kormányváltás óta eltelt idő sikerei között említette, hogy megszüntették a "nagy rablást" folytató kötelező magánnyugdíj pénztárakat, amelyek működése következtében 2010-re már 2500 milliárd forint volt a nyugdíjkassza hiánya. Ha megmaradnak a kötelező magánnyugdíjpénztárak, fenntarthatatlanná vált volna a nyugdíjrendszer - mutatott rá.
Szűkítették a korai nyugdíjak körét, a 260 ezer érintettből mára 160 ezren maradtak. Felülvizsgálták a rokkantnyugdíjak jogosultságát is: az 500 ezer rokkantnyugdíjasból mostanra 444 ezer maradt, s évről évre csökken a vizsgálatra jelentkezők száma is - ismertette.
Szintén az eredmények között említette Soltész Miklós, hogy sikerült megakadályozni a nyugdíjak megadóztatását.
Köszöntőjében Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: az egri rendezvény a Fidesz konferencia-sorozatának tizedik állomása.
"A Fidesz a nyugdíjasok pártján áll, megvédjük a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat" - fogalmazott. Hozzátette: a rezsicsökkentés nem áll meg, ezzel szintén segítik az idős korosztályt.
A fórum előtt Soltész Miklós, Nyitrai Zsolt és Habis László egri polgármester (Fidesz-KDNP) közös sajtótájékoztatón jelentette be: a hevesi megyeszékhely 350 millió forint uniós pályázati támogatást nyert három bölcsőde teljes körű felújítására.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?