Soros elnök még nem szólta le így az EU-t
Nincs alternatívája az európai uniós tagságnak a Cseh Köztársaság számára, de az európai integráció módszereit és formáit illetően számos legitim variáns képzelhető el - hangsúlyozta Václav Klaus az Európai Parlament (EP) csütörtöki brüsszeli ülésén.
Klaus szerint az európai integrációnak két célja van. Az egyik, hogy lebontsa azokat a szükségtelen akadályokat, amelyek az emberi szabadság kiteljesedése és a prosperálás ellen hatnak. A másik, hogy a közjó érdekében az egész földrész összefogásával valósítson meg olyan projekteket, amelyek két vagy néhány ország együttműködésében nem lennének eléggé hatékonyak.
Klaus: "Az EU olyan, mint a Szovjetunió"
Mivel azonban európai nemzet nem létezik, nem lehet életképes az európai integráció további mélyítése, az Amerikában bevált "olvasztótégely" erőltetése, a tagállamok szerepének elnyomása "az új multikulturális és multinacionális európai civil társadalom" nevében - fejtette ki álláspontját.
Elhibázott gondolatnak mondta, hogy növeljék az Európai Parlament hatáskörét, hiszen - jegyezte meg - már így is elég nagy a nem csupán földrajzi értelemben vett távolság a polgárok és az uniós képviselők között. Utalt a demokratikus számonkérhetőség hiányosságaira, az úgynevezett demokratikus deficitre, amit - hangsúlyozta - csak növelne további jogkörök uniós kézbe adása.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU döntéshozatala eltér a történelem által igazolt klasszikus parlamenti demokráciák döntéshozatalától. "Normális parlamentáris rendszerben a képviselők egy része a kormányt, egy másik része az ellenzéket támogatja. Az Európai Parlamentben hiányzik ez a berendezkedés. Itt csak egyetlen egy alternatívát támogatnak, és akik más véleményen merészelnek lenni, azokat az európai integráció ellenségeként bélyegzik meg" - mondta Václav Klaus. Beszédének ezen részénél több EP-képviselő elhagyta a termet.
Bírálta Klaus az unió gazdasági berendezkedését is, azt állítva, hogy az fékezi a piacot, és állandóan a gazdaság központi ellenőrzésének erősítésére törekszik. A cseh köztársasági elnök, aki korábban, a rendszerváltás után Csehszlovákia pénzügy minisztere volt, úgy vélekedett, hogy a gazdasági fejlődés mostani megtorpanásának idején semmi más nem nyújthat megoldást a helyzetre, mint az európai gazdaság liberalizációja és a szabályozás csökkentése.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 3 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 5 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 5 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 6 hónapja
- Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén 7 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 8 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 8 hónapja
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 8 hónapja
- Kiderült: ezért tartják előnyösnek a magyarok az EU-tagságot 9 hónapja
- Magyar HR igazgatója van szeptembertől az Európai Űrügynökségnek (ESA) 9 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?