Sötéten látják a jövőt az európai vállalatok
Az európai munkáltatók szakmai szövetsége szerint az idén rosszabb lesz az Európai Unió gazdasági teljesítménye, mint amire az Európai Bizottság számít. Ez a vállalati csődök elszaporodásában, és a munkanélküliség emelkedésében fogja elsősorban éreztetni a hatását.
A mintegy 20 millió európai vállalatot képviselő Businesseurope szövetség - amelynek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is tagja - arra számít, hogy az idén átlagosan 2,2 százalékkal csökken a hazai össztermék (GDP) az EU-ban, és 2,1 százalékkal az euróövezetben.
Az Európai Bizottság januárban még azt jósolta, hogy a 27 tagországban 1,8 százalékkal, az eurót használó országokban 1,9 százalékkal fog zsugorodni a gazdaság idén átlagosan.
A szakmai szervezet úgy látja, hogy a hitellehetőségek szűkülése miatt valóságos csődhullám várható az idén, s azok a cégek is, amelyek nem mennek teljesen tönkre, profitjuk 70 százalékos csökkenésével kell számoljanak - legalábbis az év második negyedében.
A gazdaság zsugorodása, a vállalati csődök miatt egyre több lesz a munkanélküli Európa-szerte: a szervezet elemzői szerint számuk 4,5 millióval fog szaporodni az idén - a legnagyobb mértékben Nagy-Britanniában és Spanyolországban, összesen két millióval. (Az Európai Bizottság korábban a legrosszabb esetben is 3,5 milliós növekedést várt az unióban). Ezért a munkanélküliségi ráta az idén 9,5 százalékra nőhet a tavalyi 7,5 százalékról.
A munkáltatók szervezete szerint az "európai vállalatokra teljes erejével nehezedik a válság, ezt mutatja a megrendelések rohamos csökkenése, a pénzügyi nehézségek növekedése". A Businesseurope úgy látja, hogy az európai gazdaságra leselkedő legnagyobb veszélyt a protekcionizmus erősödése és a bankhitelek feltételeinek szigorodása jelenti.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?