kapubanner for mobile

Spanyolországban hamarosan minden ötödik ember munkanélküli lesz

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Spanyolországban 15,3 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a második negyedévben - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE).

Az április-júniusi háromhónapos időszakban 55 ezerrel, 1,6 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma az első negyedévhez viszonyítva.

Spanyolországban több mint 3,3 millióan voltak munka nélkül június végén, amikor a foglalkoztatottak száma 18,6 millió volt, mintegy egy millióval kevesebb mint az első negyedévben.

A hivatal által végzett aktív népességfelmérés rámutatott arra, hogy a kedvezőtlen adatok oka a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.

A munkanélküliség a koronavírus-járvány miatt ugrott meg március második felében, miután bevezették a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot, amelynek következtében számos termelőágazat leállt, hónapokra bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák és az üzletek többsége is.

Az első negyedévben a munkanélküliségi ráta még 14,4 százalék volt. A spanyol kormány idén 19 százalékos munkanélküliségi rátára számít a tavalyi 13,8 után, jövőre pedig 17,2 százalékra csökkenhet a munkanélküliség Spanyolországban.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek