kapubanner for mobile

Stagnál a Magyar Suzuki, hová vezet ez az autóiparban?

Jelentősen csökkentette idei terveit a Magyar Suzuki Zrt. Korábban mintegy 175-200 ezer autó gyártásáról beszéltek, az aktuális megrendelések alapján azonban csak körülbelül 162 ezer autó készülhet Esztergomban idén. A napi.hu annak járt utána, hogy ez hogyan érintheti az autószektor idei összteljesítményét.

images

A társaság tájékoztatása szerint ez a változás a foglalkoztatottak számát nem érinti, továbbra is 3100 embernek ad munkát a cég. Így a gyár nagyjából a tavalyi számokat hozza, nagyjából ezer autóval készülhet több. Szerencsére a hazai ipari termelést ez jelentősen nem befolyásolja.

Ennek jórészt az az oka, hogy bár a közúti járműgyártás adta tavaly a magyarországi ipari termelés értékének közel negyedét, a konkrét autógyártás részesedése - beszállítók, háttéripar, motorgyártás, stb. nélkül - viszonylag szerény, mintegy 6 százalék. (A legfrissebb, idén januári adatok már a közútijármű-gyártás 26 százalékos részesedését mutatták az egy évvel korábbi 20,6 százalékkal.)

A másik nagy autógyártó cég, az Audi ellenben komoly bővülést vár ebben az évben. Győrben a tavalyi közel 43 ezerről az idén 125 ezerre nőhet a legyártott autók darabszáma, ami egyes elemzések szerint a teljes magyar ipartól az idei év egészére várt, akár 6 százalék feletti növekedés több mint felét adhatja, ráadásul idén a tavalyi 1,93 millió motornál több gyártásával számolnak.

napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek