kapubanner for mobile

Statisztika és statisztikusok az oktatásban

Új oktatási egység, Alkalmazott Statisztika Kihelyezett Tanszék létrehozásával bővül 2014. szeptember 1-től a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közötti együttműködés. Az új tanszéken szeretnék átadni a statisztikában elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismereteket.

Az erről szóló dokumentumot a két intézmény vezetője, Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora és dr. Vukovich Gabriella címzetes egyetemi tanár, a KSH elnöke 2014. július 9-én írta alá.

Az új tanszék feladata, hogy átadja a statisztika tudományának műveléséhez elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismereteket, gyakornoki programokat kínáljon, valamint támogassa a főiskolai hallgatók TDK dolgozatainak, szakdolgozatainak elkészítését.

A kihelyezett tanszéken a KSH munkatársai, szakértői oktatnak. A KSH érdekelt abban, hogy a képzésben való részvételével színvonalas szakmai utánpótlásról gondoskodjon, valamint hogy a gazdasági szakemberek új generációinak tagjai közül minél többen legyenek jártasak a statisztika felhasználásában.

A két intézmény 2011. óta folytat szorosabb együttműködést. Az Alkalmazott Statisztika Tanszék vezetője dr. Németh Zsolt címzetes egyetemi tanár, a KSH elnökhelyettese lesz.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk