kapubanner for mobile

Szabad vállalkozói zónaként járnak a kedvezmények a településeknek

A kormány döntése alapján szabad vállalkozói zónává válik a Heves megyei Bélapátfalva, illetve a környező 12 település is - a térségben foglalkoztatás-bővítés és adókedvezmények várhatók.

images

A határozat szerint a jövőben a kistérségi központon kívül Balaton, Bátor, Bekölce, Bükkszentmárton, Egerbocs, Egercsehi, Hevesaranyos, Mikófalva, Mónosbél, Nagyvisnyó, Szilvásvárad és Szúcs közigazgatási területén vehetőek igénybe a vállalkozói kedvezmények, közöttük az egy munkahely létrehozásáért járó 2 millió forintos támogatás.

A döntés azt követően született meg, hogy a település polgármestere a helyi vállalkozók által aláírt kérelmet juttatott el a kormányhivatalhoz. Ebben azt kérte, hogy Heveshez és Pétervásárához hasonlóan Bélapátfalva is megkaphassa a szabad vállalkozási zónákat megillető kedvezményeket.

A program részeként az új munkahelyet teremtő vállalkozások adókedvezményeket és egyéb támogatásokat kapnak. A foglalkoztatás-bővítésre a cégek az alaptámogatáson felül munkahelyenként 400 ezer forint kiegészítő támogatást igényelhetnek, így összesen csaknem 2 millió forint járhat egy új munkahelyért.

A zónák előnye továbbá a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás kedvezménye és az európai uniós fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés elősegítése is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek