kapubanner for mobile

Szabó Máté kifogásolja a közszférában dolgozók nyugdíjának szüneltetését

Július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak - az alapvető jogok biztosa a rendelkezés megsemmisítését kéri, ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-nek küldött közleményében pénteken azt írta: a nagy számú panasz alapján folytatott vizsgálatában Szabó Máté ombudsman megállapította, hogy a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért a módosítás megsemmisítését kérte az Ab-től.

A tájékoztatás szerint az ombudsman nem azt vizsgálta, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása alkotmányos-e, hanem azt, hogy védelem alatt állnak-e a folyósított nyugdíjak. A biztos arra a következtetésre jutott, hogy a nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amely a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme alatt áll.

Szabó Máté álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye is, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra tolva a nyugdíj kifizetését.

Az öregségi nyugdíj folyósítása és egy munkaviszony fennállta között ugyan szociális szempontból van összefüggés, de a tulajdonviszony, a vagyoni értékű jogok védelme szempontjából nincsen alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a két körülmény között - érvelt indítványában az alapvető jogok biztosa, arra kérve az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg a július 1-jétől hatályba lépő kettős juttatás tilalmára vonatkozó rendelkezést.

A közleményben azt írták a nyugdíjszabályok változását követően magánszemélyek mellett panaszt tettek az ombudsmannál érdekképviseleti szervek is - közöttük a Pedagógusok Szakszervezete, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Orvosi Kamara, a SOTE Közalkalmazotti Tanácsa.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek