kapubanner for mobile

Szakértőkre van pénz Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A főváros közműcégeit tömörítő Városüzemeltetési Központ (BVK) az idén 230 millió forintot szán szakértőkre - adja hírül a Népszabadság.

images

A lap írása szerint a cég azt állítja, olyan feladatok elvégzéséhez veszi igénybe külső szakértők szolgáltatásait, amelyek speciális szakértelmet igényelnek, eseti jelleggel merülnek fel, vagy törvény kötelezi őket erre. Ilyen volt például, amikor 18 millióért rendeltek a vezérigazgató számára általános és jogi tanácsadást. A külső szolgáltatások összértéke -–160 millióval több a tavalyinál.

A kiadások 939 milliót emésztenek fel, amely szintén több a tavalyinál. A növekedés alapvetően a munkavállalói létszám bővítéséből és a szakértők nagyobb értékű igénybevételéből fakad. Bérre és a béren felüli juttatásokra 537 milliót fizet ki az ügyfélszolgálaton dolgozó és a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó munkavállalókat ide nem értve.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) költségeinek nyolcvan százalékát a 128 alkalmazott bérköltsége tette ki. A fennmaradó részt pedig az iroda és számítógép-bérleti díjak, továbbá szakértői szolgáltatások költségei tették ki.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek