kapubanner for mobile

Szakfényképészek követelése: fogadják el fotóikat az okmányirodák

A Magyar Fényképész Ipartestület továbbra is küzd azért, hogy az okmányirodák fogadják el a jogosítványhoz, a személyi igazolványhoz és az útlevélhez azokat az igazolványképeket is, amit a szakfényképészek készítenek - mondta Urbán Júlia elnök szerdán Szolnokon, országos szakmai rendezvényük zárónapján az MTI-nek.

Az ipartestületi vezető jelezte: a Magyar-Német Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében november 28-án Brüsszelben egyeztetés lesz az okmányokba kerülő fénykép-készítés módjainak nemzetközi egységesítéséről.

A feladatra létrehozott bizottság összegyűjti a tagországok gyakorlatát az Európai Unióban kialakítandó egységes alkalmazásához, amit a magyar szakfényképészek is elfogadnak majd - tette hozzá.

Urbán Júlia tájékoztatása szerint a rendezvényen szakmájuk jelenlegi helyzetét elemezve megállapították: fényképészeket, mint általában a szolgáltatókat, egyre inkább a műhelybezárások felé sodorja a kereslet visszaesése, a közterhek gyarapodása, a túlzott adminisztráció és a pénzhiány.

A digitális technikára való átállás alapszinten olyan tőkeigényes, 15-30 millió forintos beruházásokat igényel, amit a kisebb vállalkozások nem tudnak vállalni. Emellett megszűntek az itthoni beszerzési források, miután a Magyarországon működő márkaképviseletek - például a Kodak, az Agfa vagy a Konica -bezártak.

Ezek a problémák is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt időszakban az 1-5 embert foglalkoztató fényképész vállalkozások alkalmazottaik 60-70 százalékát elbocsátották, mintegy harmaduk pedig megszüntette tevékenységét.

Az IPOSZ tagszervezeteként jegyzett, és az idén tavasszal 20. születésnapját ünneplő Magyar Fényképész Ipartestület a szolnoki országos szakmai napokon számos szakmai programmal, információval és szolgáltatással, valamint kedvezményes eszköz- és anyagbeszerzéssel, új technikák bemutatásával segítette a fényképész vállalkozásokat, illetve a szakfényképészek elméleti és gyakorlati felkészítését. A megrendelőt, a tisztes ipar védelmét, az ipartestület munkáját kiemelkedő szaktudásukkal segítő iparosok Aranykoszorús Mester és Ezüstkoszorús Mester kitüntetést kaptak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek