kapubanner for mobile

Szakmai sikerekkel érveljünk a béremelésnél

A cégek többsége évente emeli a fizetéseket, az idei évben átlagosan 6-7 százalékkal. Mi a teendő, ha mégsem jön több pénz hónap elején a számlára? Hogyan vezessük fel a főnöknek, hogy több fizetést szeretnénk. Csak a teljesítményünkkel érveljünk, ne szociális alapon kérjünk - javasolják tanácsadók.

images

Jó hír a munkavállalóknak: a legtöbb cég emeli a béreket, igaz, idén az infláció miatt sokat nem éreznek ebből a dolgozók. Az ösztönzésmenedzsmentre szakosodott Watson Wyatt felmérése szerint a munkaadók az idei évre 6-6,5 százalékos emelést tartanak reálisnak.

Előfordulhat azonban, hogy a béremelés elmarad vagy a mértéke nem a várakozásoknak megfelelően alakul. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha megfelelő érveket találunk felettesünk meggyőzésére, nem biztos, hogy kategorikusan elutasítják fizetésemelési igényünket. "A cégek többsége a munkaerőpiaci trendeket tartják szem előtt a bérek megállapításánál, a keresett szakemberek megnyerése és megtartása érdekében, a versenytársakhoz mérten alakítja ki bérezési rendszerét. A piacképesebb szakemberek így szükségszerűen hamarabb lépnek előre a fizetési skálán. Ám a vállalatok egyénenként-szakmánként és munkakörönként - is értékelik a munkavállaló teljesítményét" - magyarázza Kerti Piroska javadalmazási tanácsadó.

Mielőtt a főnökhöz megyünk

Ha fizetésemelésre vágyunk, mindenképpen tisztázni kell, mennyit érünk a piacon, a cégnek? "Célszerű feltérképezni saját piaci értékünket - akár a hasonló területen dolgozó barátok, ismerősök segítségével járjunk utána, hogy hasonló végzettséggel, szakmai tapasztalattal, munkakörben, kvalitásokkal mások mennyit keresnek. Gondoljuk végig, vajon kellő intenzitással, lelkesedéssel, megfelelő színvonalon végezzük-e a ránk bízott feladatokat, tényleg rászolgáltunk-e a fizetésemelésre?" - vet fel néhány fontos kérdést Kiss Gabriella, a Porta Labore Személyzeti Tanácsadó Iroda Kft. vezetője.

Ne szociális alapon érveljünk

Fontos továbbá, hogy a magasabb fizetés igényt kézzelfogható eredményekkel, érdemekkel is alátámasszuk. "Mindig legyen az igénynek valamilyen konkrét, számszerűsíthető alapja. Ez lehet akár egy költséghatékonyan kivitelezett projekt, egy kiválóan megszervezett rendezvény vagy a munkánk során keletkeztetett plusz bevétel, számokkal, adatokkal prezentálva. A szociális alapú érvelés - lakásrészlet, autóvásárlás, életszínvonal-növekedés - igénye ugyanis nem hatja meg a céget. A munkaadót az érdekli, miként járultunk hozzá a cég fejlődéséhez, növekedéséhez"- hívja fel a figyelmet Kerti Piroska.

Milyen hasznot húzott belőlünk a cég?

Fizetésemelési igényünk megindokolásakor ezért legyen a tarsolyunkban hozzáadott érték, a munkakörünkön túlmutatóan végzett plusz feladat. Ezek hiányában a legkézzelfoghatóbb érdemekre is mondhatja a felettes, hogy a munkavállaló csak a kötelességeit teljesítette - így persze nem is jár neki emelés.

Más munkakör is megcsíphető

"A magasabb bérre vágyóknál előfordulhat: bár kiválóan teljesítenek, a piacon elfoglalt helyzetük nem teszi lehetővé a béremelést. Ám lehet, a munkaadó fantáziát lát bennük és más munkakört kínál fel számukra, jobb kereseti lehetőséggel - ilyenkor érdemes nyitottan reagálni az ajánlatra", mondja Kiss Gabriella.

30 százaléknál magasabb emelés irreális

Sok múlik azon, mikor és hogyan keressük meg a vezetőt béremelési kérésünkkel. Ajánlatos az évi költségtervezés időszakában beszélni vagy akkor ha jól teljesítettünk, régen nem volt béremelés és a cégnek is jól megy. Nem érdemes azonban az időpontkérés pontos okát előre felfedni. Elegendő csak annyit mondani, hogy személyes jellegű ügyben keressük. A beszélgetésen ne legyünk követelőzőek, 30 százaléknál magasabb emelést általában nem tolerálnak a vezetők. Előfordulhat, a felettes nem zárkózik el kategorikusan az emeléstől, de későbbi időpontot helyez kilátásba. Ez esetben érdemes visszatérni a témára az általa megjelölt időpontban. Mi a teendő, ha a munkavállalót huzamosabb ideig - akár 2-3 évig is elkerüli a fizetésemelés? A tanácsadók azt javasolják: ebben a helyzetben már érdemes akár továbblépésben is gondolkozni...

Takács Gabriella
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek